Dani és Márk története ismét megerősített abban hogy nagyszerű módszer, amit tanítok a gyerekeknek. Ebben a bejegyzésben az ő történetükön keresztül szeretném bemutatni, hogy a gyermekagykontroll tanfolyamon tanultak valóban hatásosak.
Kezdjük az elején
A napokban találkoztam egy volt tanítványom édesanyjával, aki panaszkodott, hogy a kisebbik fiával, Danival sok baj van. Rosszul teljesít az iskolában, nem akar tanulni, sokat fáj a feje, és egyébként is sokat beteg ami miatt többször hiányzik az iskolából. Így elképzelhető, hogy ezért vannak a tanulási problémái is. A viselkedésével is akad gond, sokat számítógépezik, alig lehet elvonszolni a gép elől. Egyébként Dani jó képességű gyermek, de teljesen motiválatlan, és a figyelme is könnyen elterelődik.
Pont ellenkezője a nagyobbik fiának Márknak, akire nagyon büszke. Ő jó tanuló, és nagyszerű sportoló, vannak céljai, és sokat tesz azért, hogy ezek a kitűzött célok valóra váljanak. Márk magabiztos, kötelességtudó, jó humorú, Dani pedig pont az ellenkezője, teljesen bezárkózott.
Kérdeztem tőle, hogy gondolt-e arra, hogy Danit is elhozza az agykontroll tanfolyamra, mert ott egész biztosan segítséget kap a problémái megoldásához. Emlékszem Márk is nagyon lelkes volt a tanfolyamon, és elképzelhető, hogy talán azért sikeresebb, mert ő használja a tanultakat. Azt mondta az anyuka, hogy erre nem is gondolt egészen eddig, mert a nagyfiával sosem volt probléma az iskolában, így nem látta erős hatását a tanfolyamnak. Márk korán – első osztályos korában – végezte el az agykontroll tanfolyamot, ezért nem volt látványos a változás, hiszen az év elején sem voltak problémái még az iskolában.
A gyermekagykontroll tanfolyam hatásai
Kérdeztem, hogy használja-e a nagyfia a tanfolyamon tanult technikákat. Az anyuka mosolyogva mesélte, hogy olyan édes volt, amikor összetette a három ujját, és azt mondta „Figyelj anya, ez most sikerülni fog!”. Sikerültek is a dolgai, ráadásul kiderült, hogy az osztálytársa, akivel együtt voltak a tanfolyamon, a legjobb barátja lett, és ő is jól veszi az akadályokat.
Elmondtam az anyukának, hogy szerintem ez nem véletlen. Lehet, hogy Márknak is lettek volna akár komolyabb problémái is az iskolában, de ő használja a tanultakat, és meg tudja oldani önállóan a nehéz helyzeteket. Szívesebben tanul a tanfolyamon tanított technikák alkalmazásával, és ezért is sikeresebb. Emellett a legjobb barátjával meg is tudja beszélni az agykontrollos sikereit, és ez is erősíti abban, hogy képes jól teljesíteni. Eredményei következménye, hogy bízni tud magában, és a képességeiben.
Az anyuka csodálkozott. Erre nem is gondolt. Csak arra tudott gondolni, hogy a két testvér teljesen különböző adottságokkal jött a világra, és hozzá kell szokniuk, hogy Dani sokkal problémásabb.
A legközelebbi tanfolyamon ott volt már Dani is. Anyukája mesélte, hogy nem volt nagy kedve eljönni, mert úgy érezte tönkre teszi a hétvégéjét az, hogy neki ilyenkor is tanulni kell. Márk segített ebben, hiszen mesélt Daninak, hogy ő milyen jól érezte magát az agykontroll tanfolyamon, és mesélt a sikereiről is. Azt is mondta, hogy szívesen eljönne ismét, mert már olyan rég volt, hogy nem ártana felidézni a tanultakat. Így a két fiú együtt vett részt a tanfolyamon, és mindketten nagyon lelkesen fejezték be. Dani azt mondta, hogy az osztálytársai csúfolták, illetve sajnálták, hogy ő milyen szerencsétlen, amiért egész hétvégén tanfolyamon kell reszt vennie. „Nem is tudják, milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek!” – mondta a tanfolyam első napjának végén. Boldogan ment haza, és próbálgatta a gyakorlatban is a tanultakat. Másnap még lelkesebb volt, sokszor jelentkezett, alig várta, hogy megoszthassa a történeteit velünk.
Mi történt ezután?
A tanfolyam után nagyon hamar kiderült számára, hogy neki is könnyen megy a tanulás, és mennyivel érdekesebb ez, ha „bekapcsolja” a fantáziáját. Elmetérképet rajzol tanulás közben, élvezi, hogy a „memória fogas” játékban már ugyanolyan jó, mint a testvére. Jól tud koncentrálni, így a tananyag nagy részét már az iskolában a tanórán megjegyzi. Elmúlt a rendszeres fejfájása, és már nem olyan beteges, mint azelőtt. Ráadásul elkezdett kajakozni is, ami egyre jobban megy neki.
Márk is nagyon örült, hogy megismételte a tanfolyamot, mert sok olyan dolgot sikerült felidézni, amit most tudatosan alkalmazva még sikeresebb lett. Tudatosan készül a középiskolába. Olyan intézményt választott, ahová nem könnyű bejutni, de azt mondta, hogy neki „kellenek a kihívások”, mert akkor nagyon össze tudja szedni magát.
A két fiú édesanyja nagyon boldog, és büszke mindkét fiára. Nekem is nagy örömet szereztek azzal, hogy érezhetem, tudok segíteni azzal amit tanítok.
Mit is kívánhatnék nekik, ezt: „EGYRE JOBBAN!!!”