Általában „elég jó” szülők hozzák a gyerekeiket az agykontroll tanfolyamokra. Nem tökéletesek, hiszen ilyen nincs (szerencsére), de olyanok, akik segíteni akarnak a gyermeknek abban, hogy a legtöbbet ki tudják hozni saját lehetőségeikből.
Ugyanakkor akad olyan eset, amikor a szülő úgy gondolja ő mindent jobban tud
Nem megy ki azonban a fejemből az az anyuka, aki pár évvel ezelőtt hozta a 13 éves nagylányát a gyermekagykontroll tanfolyamra. Már a bejelentkezéskor elmondta, hogy nem tudja a gyerekének érdemes-e ide eljönni, de ő mindent megtesz érte! Készüljek fel rá, hogy nem fog kommunikálni, és amit mondok az egyik fülén be, a másikon ki és kívülállóként fogja végigülni a foglalkozásokat. Továbbá elmondta, hogy jó messziről fognak ideutazni a tanfolyamra, mert jobb ha az ismerősök nem tudják meg, hogy lányának szüksége van a gyermekagykontroll módszereire. 
Elkezdődött a tanfolyam, és valóban egy nagyon szorongó, bátortalan, visszahúzódó kislányt ismerhettem meg. Görnyedt testtartása volt, a nyakát behúzta, hosszú haja teljesen az arcába lógott, alig lehetett látni őt. A szemkontaktust kerülte, lefelé nézett, ha kérdeztem valamit tőle, egy-két szóval válaszolt ugyan, de sosem jelentkezett. A játékokban részt vett, de szinte kívülállóként. Ahogy haladt előre az idő, azt vettem észre, hogy egyre érdeklődőbbé válik. Már rám mert nézni néha, és kicsit bátrabban, hosszabban válaszolt ha kérdeztem.
Az óraközi szünetekben úgy éreztem, szívesen kapcsolódott volna a lányokhoz, hívták is, de nem volt lehetősége erre, mert az anyukája szinte letámadta: „Most innod kell! Enned kell! Hogy fogod azt a kenyeret! Nézd meg milyen disznóól van körülötted! Még enni sem tudsz normálisan! Mindent megteszek érted, de tudom, hogy úgysincs semmi értelme! Te már csak ilyen tehetetlen, tesze-tusza maradsz!”
A tanfolyam második napján már szépen megnyílt a kislány, jelentkezett, aktívan vett részt a játékokban, és nevetni is láttam! Kiengedett a görcsössége, a feszültsége, egyre lazábbá, felszabadultabbá vált. Ahogy haladtunk a tanfolyammal előre – a pozitív gondolkodásra hangolódással és a relaxációk hatására – mesélni kezdett a céljairól, vágyairól, és arról, hogy ezeket hogyan szeretné elérni. Amikor erről mesélt, az arca szinte ragyogott, a szeméből sugárzott a bizalom.
Mi a fő probléma?
Beszéltem az anyukával, és meséltem neki, hogy milyen fantasztikus változást tapasztaltam a lányánál. Legyen nagyon büszke rá, mert úgy érzem elkezdett bízni magában, és kértem tőle, hogy ezt pozitív megerősítéseivel segítse. Dicsérje meg gyermekét, naponta mondja el neki mennyire értékes, és próbálja ő is kimutatni felé azt, hogy örül ennek a változásnak.
Sajnos nem úgy reagált az anyuka, ahogy azt vártam: „Maga nem ismeri ezt a lányt! Nem tud ez megváltozni! Teljesen olyan, mint a volt férjem! Még hogy céljai vannak! Holnapra már rég elfelejti! Marad az a tehetetlen, magának való aki eddig volt! Tudja már hány tanfolyamra írattam be? Rengetegre, de semmi eredmény!”
Döbbenten hallgattam az anyuka szavait. Az agykontroll tanfolyam végén a gyerekek lelkesen jöttek ki a teremből, telefonszámot, email címet cseréltek, és lelkesen meséltek a szüleiknek a tanfolyamról. A kislányra anyukája azonnal ráparancsolt, hogy sürgősen pakoljon, öltözzön, mert indulniuk kell. Közben folyamatosan bírálta, kritizálta őt.
Szerintem erre az anyukára illik F Várkonyi Zsuzsa nagyszerű előadásából a „démon anya” kifejezés. Rivalizál gyermekével, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindig minden helyzetben ő kerüljön ki győztesként, ezzel megalázva a kislányt.
Nagyon bízok azonban abban, hogy a tanfolyamon tapasztalt sok pozitív megerősítés, a felszabadult önkifejezés átélése, és a tanult technikák alkalmazása annyira megerősítette a kislány önbizalmát, hogy el tudja hinni azt, hogy ugyanolyan jó mint a többiek, sőt az agykontroll használatával sikeresebb is lehet. A tanfolyamon folyamatosan ösztönzöm a gyerekeket arra, hogy bizonyítsák be, hogy képesek rá, hogy meg tudják oldani a problémáikat akkor is, ha mások (pl: egy egy tanár, osztálytárs stb.) nem hiszik ezt el róluk.
Hogyan tud a szülő segíteni gyermekének?
Óriási felelőssége van a szülőnek abban, hogy a gyermek mennyire képes bízni magában. Negatív világban élünk, és általában azokra a dolgokra fókuszálunk, ami nem sikerült. Sok gyerek akkor kerül a figyelem középpontjába, ha rosszul teljesít. Ekkor kapja a szidást, a kritikát, a bírálatot. Ha jól teljesít, az természetes. Mindannyian hibázunk, és a teljesítményünk sem egyenletes. Vannak jobb, és rosszabb napjaink. Ezt el kell fogadnunk. Hibáinkból tanulunk, eredményeinkből erőt merítünk.
Helyezzük át a fókuszt! Akkor kapjon különös figyelmet gyermekünk, ha valamit jól sikerült megoldania. Lehet ez iskolai feladat, vagy magánéleti probléma, amit önállóan képes volt nagyszerűen lerendezni. A pozitív megerősítés sokkal többet segít, mint a folyamatos kritizálás, bírálgatás. Fontos az is, hogy ne mi akarjuk megoldani a dolgait, hanem adjuk meg neki a bizalmat, hogy képes saját maga megtalálni a helyes megoldást. Ettől nő a gyermek önbizalma. Ha valóban sikerrel zárult az ügy, azt viszont ünnepeljük meg!
A gyermekagykontroll tanfolyamon nagyon sok olyan technikát tanítok, ami erősíti a gyermekek önbizalmát, amelyek használatával sikeresebbé, eredményesebbé válnak, vannak céljaik, és jövőképük. Ettől nagyon lelkesek lesznek. Nagyon fontos szerepe van a szülőknek abban, hogy ez a lelkesedés minél tovább megmaradjon. Sikerülni fog, ha együtt örülünk a sikereknek, eredményeknek, és ha valami nem a legjobban sikerül, nem a kritika, a bírálat az első reakció, hanem az, hogy közösen keressük a jó megoldásokat.
A gyermekek, akiket nevelünk értékes, különleges kincsek. Segítsünk nekik abban, hogy ezt képesek legyenek megmutatni a világnak!
